30. fejezet

Mint tudjátok, kedvenc írónőnk, Tia, épp a jól megérdemelt nyaralását tölti Rob Islandon, ezért megkért engem- Puszmót-, hogy tegyem fel ezt a fejit nektek. Látjátok, ő még ilyenkor sem felejtkezik el a világ legjobb olvasóiról. Meg nem erősített információk szerint, Tia tegnap épp Roblandben töltötte az idejét, amikor egy titokzatos idegen- akiről később kiderült, hogy Robert Pattinson- autogrammot kért tőle, és bevallotta neki, hogy a kedvenc fanfictionja a nyálas Edwardról a Megújulás. Mindig nagy izgalommal ül le a gép elé elolvasni 1-1 forgatási nap után. Remélem most sem felejtkeztek el Tiáról, és meglepitek pár komival, hogy amikor visszatér, mosollyal az arcán aludhasson el, a ti kedves szavaitoktól. Puszil mindenkit, hisz nélkületek nem szárnyalhatna.
Ui: Ezt a kis bevezetőt még jóval azelőtt megírtam, mielőtt Rob lehúzta volna kicsit az imidzsét azzal a videóval :D

Remélem nem haragszotok rám, amiért egy kicsit "izgis" fejit kértem :D

30. fejezet
Lazíts, ha bírsz

Az iskolából hazaérve Edward fogadott a tornácon várakozva. Dühös ábrázata nem kecsegtetet semmi jóval. Leállítottam a motort és kiszálltam a kocsiból.
- Szia – lépkedtem fel a lépcsőkön megfontoltan.
- Beszélnünk kell – feszítette meg magát, majd a kezével kérte a táskámat. Hát persze, még ilyenkor is tud illedelmesen viselkedni…
- Oké, akkor menjünk be – nyitottam ki a kulccsal a bezárt ajtót. Gyors mozdulatokkal megszabadultam a cipőmtől és kabátomtól, hogy Edwardot követhessem fel a szobámba.

- Mi a baj? – simítottam végig vállán. Izmai merevek voltak az elfojtott érzelmektől.
- Még kérded? – szorította össze fogát, hogy a torkából feltörő morgást visszatartsa. Dühösen előrelépett kettőt, mintha ezzel a két lépéssel kitisztíthatná gondolatait.
- Edward, kérlek, megijesztesz – léptem mellé. Talán a vendégek miatt borult így ki? Évek óta ismerik egymást, fél nap alatt csak nem történhetett akkora tragédia. - Én nem vagyok gondolatolvasó. Mondd el, kérlek. Tudok benne segíteni?
- Miért kell bajba sodornod magad? – pördült meg a kérdésemet elengedve a füle mellett.
- Tessék? – néztem rá értetlenül. Szemeiben határtalan mélység uralkodott, szinte kiszipolyozta lelkemet ónix színű haragos tekintete.
- Azt hittem elfelejtetted azt a korcsot, erre így kell megtudnom – szorította ökölbe kezeit.
- Korcs? – rezzentem össze a szótól. Hát mégis megsejtett valamit. – Én…
- Talán jobban szereted, ha Jake-nek hívom? – gúnyolódott.
- Csak ez a baj? – fújtam ki a levegőt. Azt hittem Hugh-ról beszél. - Nézd, Jacob sosem bántana. Jól kezeli ezt az egész farkasos dolgot.
- Veszélyes!
- Nem ő az egyedüli – vontam meg a vállamat, de ezzel a kijelentésemmel csak olajat öntöttem a tűzre. Látszott rajta, hogy félreértelmezte.
- Szóval azt mondod, bízol benne, mivel vámpírokkal barátkozol? Mert mi is el tudjuk veszteni a fejünket és egy simogatással megölhetünk?
- Én, nem ezt mondtam – hebegtem. Kiforgatta a szavaimat és ellenem használta. Sóhajtva leültem az ágyra és kezembe temettem arcomat. Nem tudtam eldönteni, miként magyarázhatnám el a legkönnyebben. – Néha meg kell bíznod az ösztöneidben, mert így a helyes úton maradhatsz.
- Te most készülsz lelépni róla – lépett egy lépést közelebb.
- Én csak egyensúlyt szeretnék teremteni. Olyan nagy baj ez? – téptem bele hajamba idegesen.
- Ilyen áron? Igen.
- Nem tudom miért kifogásolod ha vannak barátaim rajtatok kívül – néztem rá kérdőn.
- Mintha csak Alice-t hallanám – keseredett el arca és megrázta a fejét. – Nem Bella, róla le kell mondanod.
- Azért, mert te így akarod? – szűkültek össze szemeim. – Nincs jogod megszabni. Én sem szólok bele, mikor kivel barátkozz! Nekem egy barátom van és tőle is elszakítanál. Te viszont nyugodtan élvezheted a vendégeid társaságát.
- Az más.
- Megmondanád miért is? – álltam bosszús tekintetét. Felforrt az agyam, ha eszembe jutott Tanya, ahogy körüllegyeskedi. Biztosan minden női praktikát bevet a siker érdekében.
- Te féltékeny vagy? – kérdezte megütközve. Kétkedő arcát lassan felváltotta a csibészes mosoly.
- Dehogy vagyok – hessegettem el az iménti képet fantáziámból. Kezdtem azt hinni Edward valamilyen csoda folytán bepillantást nyerhetett elmémbe.
- Bella – cirógatta nyakamat lehelete. – Olyan butus vagy. Engem nem érdekel más nő rajtad kívül.
- De ő sokkal szebb nálam – mondtam ki, ami az első pillanattól kezdve bántott. Bogarat ültetett a fülembe a gondolat és nem tudtam tőle szabadulni. A saját belső démonom juttatott el idáig, hogy kételyeim merültek fel, és ez kihatott az Edwarddal való szerelmünkre is. - A kisujjáig sem érek fel, nem lehet minket összehasonlítani – hajtottam le fejemet mélabúsan.
- Ez igaz – mondta ki egyszerűen Edward, amivel tisztában voltam. Ajkaim összeszorultak, még véletlenül sem akartam megengedni magamnak egy fájdalmas nyögést. Ennek így kellett történnie, a sas sosem szerethet bele a halba. Az nem lenne normális viselkedés. Erősnek akartam látszani, ha ez megkönnyíti a szakítást. Ezen nem segített sokat Edward hűvös ujja, ami végigszántott az arcomon. Államnál fogva lágyan megemelt, hogy még utoljára láthassam angyali arcát – Téged nem lehet összehasonlítani Tanyával, mert te egy sokkal összetettebb teremtés vagy, aki hiába hoz ki a sodromból, én ugyan úgy szeretem.
Az első pillanatban azt hittem az elmém vad játéka viccelődik velem, hiszen Edward nem vak, látja a köztünk húzódó különbséget. Egy rózsát akar a tulipánhoz hasonlítani. Lehetetlen küldetés! Mégis meggyőzött a szemeiben örvénylő mézes szín és az ajkain húzódó lágy mosoly.
- Én is szeretlek – suttogtam alig érthetően. Még szerencse, hogy egy vámpír barátnője vagyok, így könnyen meghallhatta a lepkefütty halknyi válaszomat. Arca – ha ez lehetséges – még jobban sugárzott a boldogságtól. Sokáig igaz nem figyelhettem, mert szája gyorsan közeledett felém én pedig lecsukódó szemhéjjal vártam a szívem kihagyását, ami bekövetkezett, valahányszor megcsókolt.  Lassan faltuk egymás száját, nem akartunk semmit elkapkodni. Edward menta illata végigbizsergette arcomat sóhajai nyomán.
- Ez már hiányzott – eresztett el ziháló fújtatásomat hallva. Néha túlontúl elfelejtettem, hogy nekem még szükségem van az oxigénre. De ezt halhatatlanok mellett nem róhatja fel nekem senki.
- Nekem is – húztam vissza csókunktól dagadó ajkamhoz. Bizakodtam, hogy most hagyni fogja a kényeztetést. Jobb kezemet belefésültem hajába, bal kezemmel pedig arcát jártam be gyengéd mozdulatokkal. Nem akartam ennél tovább menni, amíg nem lazul el. Mikor már éreztem a megingást, lejjebb merészkedtem ujjaimmal. Vékony ingjén keresztül átérződött hideg teste. Ismétlésszerűen beleremegett érintéseimbe, hiába voltam a lehető legóvatosabb.
- Bella – ellenezte a gombján matató kezemet, de én nem reagáltam rá. Ledöntöttem az ágyra és felé terpeszkedtem. Bármilyen arcpirosító helyzet is volt ez számomra, nem akartam megakadni ezen a ponton. A csóknál nekem jóval több testi kapcsolatra van szükségem. A hormonjaim tettekre vártak a folytonos elutasítások helyett.
- Hagy egy kicsit nagyobb gyeplőt nekem, cserébe meghálálom – mozgattam meg balkezem, hogy engedjen a szorításon. Ahogy arcára tekintettem, láttam a kétségbeesést. Küzdeni akart ellenem, de én egy újabb édes csókkal elhallgattattam. Jobb kezemet kihúztam a feje alól, hogy segítsek a másik kezemnek kibontani ebből az idegesítő ruhadarabból, ami megvonta tőlem tökéletes testét. Az első gombot elhagyva belemosolyogtam a csókunkba. Bízott bennem! Engedett addig, amíg egy bizonyos határon át nem gázolok. Észveszejtően lassan indultam arcommal lefelé, az összes bőrfelületet megízlelve. Élveztem megránduló hasfalát, ami az én szájamnak és kezeimnek volt köszönhető. Ahogy az utolsó gomb is elhárult az akadályból, szétnyitottam az ingjét és eltátott szájjal barangoltam be tekintetemmel felsőtestét. Leírhatatlan volt a látvány, egyszerűen mesébe illő. Végighúztam mutatóujjamat állától az ágyéki részig, de még így se akartam elhinni, hogy ő igazi, nem csak egy délibáb. Valószínűleg megunhatta a „szkennelésem”, mert mohón visszahúzott ajkaihoz. Nyoma sem maradt a vigyázó mozdulatoknak, melyekkel engem védett maga elől. A levegő elfogytával a nyakamon időzött el nyelvével, hogy szégyentelen nyögések szakadhassanak fel mellkasomból. Alig tudtam megkapaszkodni mellkasán vad remegéseim miatt. A szikrák szobámban körbe-körbe pattogtak, míg körénk nem összpontosultak. Nem létezett más a számomra Edwardon kívül. Kívántam és éreztem az ő kívánalmának bizonyítékát is. Elégedettséggel töltött el a tudat, hogy ember létemre megfelelőnek tart. Ujjai felsőmön simítottak végig, amíg én a nyakához tapasztottam ajkaimat. Fogaim utat törve maguknak Edward nyakába mélyedtek. A textilszakadásra felkaptam fejem és szembetaláltam magam eufórikus állapotával. Innen tudtam, tetszett neki az előbbi „megmozdulásom”. Újra visszadőltem mellkasára és szívogatni kezdtem nyakát. Egy morgással keveredő sóhaj hagyta el száját. Bíztam benne, hogy a vámpír és férfi fele egyaránt élvezi. Puhatolózóan végighúztam körmömet feszes izmain, a nadrágja szegélyén megakadva. Remegő kezeimet simogatásával próbáltam palástolni, de amint elértem azt a bizonyos határt elkapta mindkét kezem.
- Nem Bella – mondta a megszokottnál mélyebb hangon, ellentmondást nem tűrve.
- Tudom, hogy akarod – dörgölőztem hozzá ágyékához.
- Azt mondtam nem! – csattant össze állkapcsa dühösen.
- Rendben – bújtattam vörös arcomat hajam árnyékába. Ahogy kitisztult a fejem, visszajött a szégyenlőségem. Rossz volt Edwardon térdepelni satuba fogott kezekkel és hallgatni a zihálásunkat félmeztelenül. – Elengedsz? – mozgattam csuklómat kezei gyűrűjében.
- Sajnálom – kért bocsánatot. Rögtön tudtam, ezt nem csak erre érti, hanem az előbbi pár percre is.
- Egy pillanat – keltem fel róla és a szekrényemhez támolyogtam. Az első kezembe akadó pólót magamra vettem. A sietségben nem érdekelt, hogy a lehető legelőnytelenebb számomra, ráadásul mélyen dekoltált. Mikor visszafordultam ugyan olyan makulátlanul festett, mint előtte. Az inge gyűrődés nélkül sínylette meg a dolgot, bár a haja kuszaságán nem tudott változtatni.
- Miért siettél el tegnap tőlünk? – próbálta a feszültséget oldani a szobában. Hangján még érződött vad hódítási akcióm, mert szaggatottan vette a levegőt.
- Azt hittem Alice elmesélte – néztem az ajtó irányába, mint valami mentőmellényre. Nem fűlött a fogam egy ilyen beszélgetéshez.
- A nagy kapkodásban elfelejtettem rákérdezni – fűzte tekintetét az enyémbe.
- Talán jobb is – szegeztem fejemet a parkettára. Nem akartam belebonyolódni a miértekbe.
- Bella – suhant mellém könnyedén és két keze közé fogta arcomat. – A Denali lányok miatt ne aggódj, nekem csak te számítasz.
- Itt most nem erről van szó – szaladt ki a számon.
- Akkor miről? Nem értem – húzta fel államat, egyenesen a szemembe nézve. Topáz szemei megtörték az ellenállásomat, önkéntelenül hagyták el a szavak ajkaimat.
- Nem akarok kísérleti patkányt gyártani magamból, meg amúgy is, utálok a középpontban lenni…
- Csak segíteni akarunk neked, nem az a szándékunk, hogy rosszul érezd magad – ölelt magához erősen, amit szívesen viszonoztam. Arcomat ingébe temettem, miközben fel-le emelkedő mellkasomat fegyelmeztem. Ujjai csitítva túrtak bele hajamba, egészen ellazított hideg érintése.
- Eleazar nagyon ijesztő volt – folytattam a bőrébe való beszélgetést. – Méregetett, mint egy renoválásra váró házat. Kiráz a hideg tőle még most is.
Edward halk nevetésére kérdőn húzódtam el tőle, hogy szemügyre vehessem arcát.
- Úgy tűnik a Volturis évei még meglátszanak rajta.
- A mi? – szakítottam félbe.
- Gyere, üljünk le – fogta meg a kezem és maga előtt vezetett. Az ágyon kényelmesen elhelyezkedtünk és csak ezután kezdett bele a történetbe. - A Volturi egy királyi vámpírcsalád. Ők a vezetők. Ha valaki megszegi a törvényeinket, ők a felelősek a tisztogatásért.
- Nektek vannak törvényeitek? – kerekedtek ki szemeim.
- Nem túl sok, csak egy-kettő. Például nem szabad felfednünk a kilétünket olyan makacs leányzóknak, amilyen te vagy – simított végig arcomon mosolyogva. Érintésétől rögtön elöntött a pír.
- És még? – kérdeztem információra éhesen.
- Az nem fontos – rázta meg fejét. Ívelt szemöldökeiből észrevettem, nagyon gondolkozik valamin. – A Volturinak három alapító tagja van: Aro, Marcus és Caius. Mindegyikük páratlan és kifinomult képességgel rendelkezik. Ha pedig ez nem lenne elég, testőrök, rokonok és feleségek teszik hatalmasabbá ezt a klánt.
- Te félsz tőlük? – néztem rá zaklatottan, hiszen az egyik törvényüket súlyosan megszegte.
- Nincs okom rá, valószínűleg még a kilétemről sem tudnak.
- És ha tudomásukra jutna, hogy te meg én… - hagytam függőben a mondatot szánt szándékkal.
- Erre nem kerülhet sor, ne aggódj – puszilt meg homlokomon megnyugtatásképp.
- De ha mégis? – szorult össze a szívem magától a gondolattól is. Az egy dolog, hogy engem megölnének, de Edwardot nem akarom ebbe belerángatni.
- Ezen ráérünk majd akkor gondolkozni, nyugodj meg. Most a pajzsoddal kell foglalkoznunk, Eleazar segíteni fog benne.
- A pajzsom köszöni szépen jól van, nem kell a segítsége – néztem rá morcosan.
- Eleazarnak is megvan a maga sara, de megpróbál érte törleszteni és jót cselekedni. Régen embervéren élt, ma viszont többre értékeli az állatokét. Legalább egy esélyt adj neki!
- Időpocsékolás, eddig sem mentünk semmire – törögettem ujjaimat megsemmisülten. Az eredmények hiányában lelankadt a kedvem a továbbhaladásban.
- Az ő adománya, hogy kiszúrja az ilyen páratlan tehetségeket amilyen te is vagy. Mi lehet végig vakvágányon próbálkoztunk. De miért ellenkezel, talán van vesztenivalód?
- Nincs – ismertem be.
- Akkor mehetünk? – nyújtotta felém a kezét, hogy felsegíthessen.
- Mégis hova?
- Hát hozzánk – mosolygott kedvesen hezitálásomat látva. - Nem kell ilyen arcot vágnod, kettesben leszünk. A többiek vadászni mentek.
- Akkor mi értelme van oda mennünk? – csúsztattam ujjaimat tenyerébe.
- Besurranhatnánk a többiek hálószobájába és felforgathatnánk mindent – bontogatta ki ördögi tervét előttem, én pedig sokkos arccal hallgattam. – Ugyan már Bella, csak vicceltem. Nem kell mindent komolyan venned – borzolta össze hajamat.
- Nagyon elengedted magad – bosszankodtam pár pillanatig, míg ajka a közelembe nem került.
- Azt hittem, ezt szeretnéd.
- I-Igen – dadogtam elvarázsolva igéző tekintetétől.
- Akkor most te is engedd el magad – kapott fel a karjaiba. Reflexszerűen összekulcsoltam nyaka körül karjaimat és vártam az emberfeletti rohanást…