Előszó

Ez a részlet inkább csak olyan felcsigázásra alkalmas :)


Bella Swan vagyok, tizenhat éves. A mesés Phoenix-ben élek szüleimmel, bár csak képletesen értve. Charlie és Renee az utóbbi időben túlságosan elhidegült tőlem. Alig találkozok velük, már ha találkozunk… Egy dada a mindennapi felvigyázom, akit alig tudok elviselni a folytonos nyavalygásától. Velem ellentétben a szüleim persze boldogok, hogy újra egymásra találtak. Kihűlt házasságukat most is valahol Kanadában melengetik, távol tőlem. Félek, hogy elveszthetem őket bármelyik pillanatban, anyám túl túlbuzgó. Charlie persze ott van neki, ő a rendőrfőnök ebben a városban és nagyon jól megy a sorsunk. Gazdagok vagyunk, sok alaptőkével, amit folyton befektetünk különböző gyümölcsöző vállalatba. Charlie azt mondja, ha felnőtt leszek nekem is be kell szállni a családi vállalatba. Kérdem én, miért? Nekem csak egy nyugodt, békés család kell, nem egy hangyaboly, ahol senki sem találja a helyét.

A telefonom zsebemben rezegni kezdett, de mielőtt felvettem gyorsan lekapcsoltam a televíziót. - Úgy is csak egy újabb szappanopera volt – csóváltam a fejem. Ebből a fiatalok csak valótlan, rossz tanulságokat szűrhetnek le.

Remegő kézzel nyúltam a telefonomért, a tudatalattim szinte mindig megérezte, ha baj van. Nevezhetjük ezt persze megérzésnek is, semmit sem változtatna a helyzeten.

- Halló, itt Bella Swan – nyomtam meg a nevemet, hogy értse a túloldalon beszélő egyén.

Nem értettem tisztán, miről is beszél pontosan a nő, aki felhívott. A megeredő könnyeim ezen meg csak még inkább rontottak. Vajon lehetne ennél is rosszabb az életem?