10. fejezet

Sziasztok. Hamarabb írtam meg a 10. fejezetet. Ez lett eddig a leghosszabb :) Nem akartam hosszúra nyújtani Edward látogatását Denaliban, ez is közrejátszott többek között a hosszúságában.

Ez a hetem olyan szörnyű volt, már majdnem ott tartottam, hogy befejezem az írást :( Nagyon magam alatt voltam..
A fejezetben elég sok fordulópont/érzelemingadozás van (kicsit hasonlít a mostani hetemre a történet:D), és bocsánatot kérek a végéért is! A 12. fejezetben ígérem minden kiderül! + feltettem képeket a Denali klán tagjairól!!
Minden párosnak boldog Valentinozást kívánok ;)
Puszil titeket: Tia
(Ui.: Komikat szívesen veszem még mindig :))


Denali klán

A homály lassan állandósult körülöttünk. Tanya gondolatban csacsogott nekem, hogy milyen jól fogjuk érezni magunkat.. Egy nagy vadászaton törte a fejét Denali felé közeledve. Szerette volna felejthetetlenné tenni az itt tartózkodásomat. A hátsó szándékait későn rejtette el előlem, ezért hallhattam, hogy mást is tervezett. Nem hoztam fel, nem akartam megalázott helyzetbe hozni.
- Lassan ott vagyunk – húzta mosolyra száját. – Innen már csukott szemmel is eltalálnék. Látod ott előttünk azt a nagy hegyet? Imádok ott vadászni. A kilátás egyszerűen mesés arra. És az illatok…

Áradozását hallgatva tapostam a gázba és szeltem keresztül a hosszú útszakaszon. Egyetlen árva lélek sem jött velünk szembe, a rossz látóviszony és hideg együtt már túl sok volt az embereknek. Nem úgy a vámpíroknak, mi ezt tekintettük normál hőmérsékletűnek. A mínusz ötven fok állandósulása megnehezítette az Alaszkában lakók életét.

A leszálló ködben vezettem be a városkába. A lakossága vetekedett Forks kis létszámával. A faházak húsz méterenként terültek el egymástól, csak a lámpák pislákolása jelezte, hogy van élet ezen a helyen. Itt a természet volt a nagyobb úr, nem az ember. Az erdők gazdagon telítve voltak a vadállatok húsával. A fenyvesek beborították a hegyek lábát, bár a hófödte hegycsúcsra már nem terjedt ki uralmuk.
- Igen – sikkantott fel Tanya boldogságában. Meg sem várta, míg lassítok. Kiugrott a kocsiból és futni kezdett a házuk felé. Fejcsóválva nevettem fel és lekapcsoltam a motort.
- Tanya – sipákolt Irina és Kate egyszerre. Az ajtóban összeölelkezve üdvözölték egymást. Én mögöttük álltam és figyeltem a lányok örömét.
- Miért nem szóltatok, hogy jöttök? – hallottam meg Carmen anyáskodó hangját. Nemhiába, nagyon hasonlított Esmére.
- Nem terveztük előre, és meglepetést akartunk okozni – segítettem ki Tanyat, aki megszólalni sem tudott a könnyek nélküli zokogástól. Most az egyszer éreztem őt védtelenek. Hiába próbálta adni az erős, független nőt, most a fal ledőlt körülötte.
- Ne sírj – remegett meg Irina hangja nővére karjaiban.
- Annyira hiányoztál – szorította erősen Kate is.
- Üdvözöllek nálunk, Edward – mosolygott Eleazar a lányok mögött. Próbálta megkerülni hármasukat, de inkább hagyta a boldog társaságot.
- Öröm, hogy újra láthatlak titeket – húztam egy félmosolyt arcomra.

Tanya zokogása elhalkult és Irináék sem szorították olyan vadul nővérüket.
- Hé, lányok. Nem akartok beljebb jönni? – simogatta meg a hajukat Carmen. – Bent kényelmesebb lenne mindenki számára.
- Tanya te még az újítást se láttad – lepődött meg hirtelen Kate és felkacagott. - Változtattunk a nappalin, gyere azonnal meg kell nézned – megfogta testvérei kezét és húzni kezdte őket a házba. Gyorsan üdvözöltem Carment és Eleazart, már hiányoztak családunk legjobb barátai. Utoljára évtizedekkel ezelőtt látogattam meg őket, így én is kíváncsiskodva léptem be a felújított házba.

A nappali falai vörösfenyőből ékeskedtek a mennyezetet is beburkolva. Velem szembe egy üvegfal helyezkedett el a sarkokig terjeszkedve. A függönyök karmazsinpiros színben lógtak a padlóra, ami szintén vörösfenyőből készült. A szőnyeg a nappali közepén keltett egy kontrasztosabb hatást az arany színvilágával. A vörös, arany és bézs színek uralkodtak a szoba harmóniáját összekuszálva. Az arannyal díszített fele hasonlított a vegetáriánus módra – a szemünk színére mindenképp – még a piros az újszülöttekre és emberi vérrel táplálkozó vámpírokra ütött. Két fotel és egy kanapé helyezkedett a két világ találkozásánál, ezzel is a végsőkig fokozva a hatást. A pattogó kandalló beleolvadt a fából összeeszkábált falba, míg fölötte a plazma tévé gigászi méretei magasodtak a plafon felé nyújtózva.
Régen jártam már itt, így csodálattal figyeltem a változásokat. Mintha csak Esme és Alice kettőse robbant volna be ebbe a szobába, az ízlésük megegyezett a ház ezen részével.
- Ez gyönyörű – szólalt meg helyettem is Tanya. A bűvölet teljesen maga alá vont.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog – nyomott el egy kacagást orra alatt. – Látnotok kéne az arcotokat, olyan ledöbbentek vagytok.
Irina kijelentésére mindenki nevetésben tört ki, legkésőbb mi társultunk a vihogó társaságba Tanyával.
- Igen, mert ez gyönyörű – mélázott el egy pillanatra, ahogy végigfutatta a bársony függönyön karját. – Mi vezetett a változtatásra? – érdeklődött húgaira nézve.
- Szerettünk volna természetesebb kinézetet kölcsönözni a háznak. Mielőtt elmentél fel is hoztuk a témát, de aztán leléptél és itt hagytál minket – játszotta a durcás kisgyereket Kate. Gondolatban megkért, hogy szálljak bele a játékba, így készségesen nekikezdtem feladatomnak. Lassan odasétáltam Tanyához, vállához érintve hideg ujjaimat.
- Tudod Tanya a család a legelső – duruzsoltam fülébe ellenállhatatlanul. A lányok kuncogva jelezték, hogy bejött a terv – Tanya elkápráztatása – és folytassam a kis csínyünket. – Nem volt szép dolog itt hagyni a szeretteidet, de megbocsátok érte, mert miattam tetted.
Remegve fordult meg, szemei kérdőn szegeződtek rám. Ujjait kezemre helyezte, amit nem húztam el.
„Mi üthetett Edwardba? Játszik velem?” – bizonytalanodott el gondolatban. Nem bírtam türtőztetni magam, szájam széle megvonaglott az elfojtott nevetéstől.
- Blöffölsz – mondta ki biztosan, már tényként közölve. Nem bírtam tovább, kirobbant belőlem a nevetés. A ház beleremegett hangos kacajunkba. Már Eleazar és Carmen sem tudta tartani magát. – Ez nem volt szép tőled, ezt még visszakapod Edward Cullen – kocogtatta meg a vállamat, hogy ezt figyelmeztetésnek is vehetem.
- Nem én akartam – mentegetőztem még mindig mosolyogva.
- Sajnáljuk Tanya, ezzel csak azt akartuk bebizonyítani, hogy nagyon hiányoztál nekünk – bújt bele ölelésébe Irina. Kate kis gondolkodás után csatlakozott a testvérek csapatához.
- Én is sajnálom, nem volt szép dolog kihasználni az előnyömet.
„Azért ne szállj el magadtól” – üzente Tanya gondolatban. Mosolyogva néztem vele farkasszemet.
- Azt hiszem, behozom a csomagjainkat – indultam ki az udvarba.
- Várj meg Edward, segítek – siklott mellém Tanya. Csendesen követett az Aston Martin csomagtartójáig.
- Megbántottalak? – nézett rám a kocsin támaszkodva.
- Miből gondolod? – értetlenkedtem. – Nekem kellene ezt kérdeznem – emeltem ki a bőröndöket.
- Segítsek valamelyikben? – tartotta oda kezeit, hogy odaadhatom.
- Nem kell, nem nehezek. Az utat viszont megmutathatnád a szobámig.
- Oh, hát persze – karolt belém készségesen. – Az első emeletre kell csak felmennünk. De ha szeretnéd a másodikon az én szobám mellett is van egy otthonos kis szoba – rebesgette a szempilláit.
- Megteszi az első emeleten lévő, köszönöm.
- Akkor menjünk, remélem Irina és Kate nem szabták szét a távollétemben a vendégszobát is – beszélt hangosabban.
- A tied épp elég volt – bújt ki a könyv mögül Irina. – Amennyi fölös cuccod volt, csoda, hogy végeztünk. Ugye Kate? – mosolyogtak össze.
- Jaj nekem… ha nincs itthon a macska cincognak az egerek – fintorodott el, de látszott rajta, hogy tetszik neki a gondoskodás.

Halk léptekkel suhantunk fel az emeletig.
- Itt is lennénk – vezetett be a szobába. A falak vörösfenyő helyett, téglából tevődtek össze. A bézs és a sárga színek domináltak. A franciaágy – ami nem tudom minek kellett – tölgyfából készült. Huzata bézs színű volt, míg a párnák narancs és fehér árnyalatban helyezkedtek el az ágyon. Támlája szürke-fehér és fekete, akár csak a felette álló kép. Az éjjeliszekrényeket egyszerre lehetett ülőalkalmatosságnak és rakodófelületnek használni. Az ajtótól balra egy tölgyfa asztalka állt, mellette az erkélyre nyíló ajtó volt becsukva.
- Tetszik? – állt türelmesen mellettem.
- Nagyon otthonos – néztem végig a fa bútorokon és a lágy színeken újra.
- Akkor, ha nem zavar, én most magadra hagylak. Fent leszek a szobámban, szívesen fogadlak, ha feljönnél – mosolygott rám pajkosan. Az ötletet ellenezni sem volt időm, csomagjával máris eltűnt.

Öt percembe telhetett, mire kipakoltam – inkább bedobtam - a ruháimat a szekrénybe. Nagyot sóhajtva lerogytam a két személynek is megfelelő ágyra. Most, hogy egyedül voltam önmagamat adtam. Téptem a sebeimet, hagy szakadjanak tovább. Ez az egész cirkusz csak arra ment ki, hogy elfelejtsem Bellát. De mégis hogy felejthetnék el egy ilyen tiszta teremtést? A vámpírmemóriám nem enged egy ilyen fontos emléket elfelejteni. Az átváltozásom utáni első napomra is tisztán emlékszek, akkor mégis hogy törölhetném elmémből Bella puha bőrének érintését és dobogó szívének ritmusát? A lehetetlent máig úgy hittem, nem lesz megtalálható a „szótáramban”, de tévedtem.
„Edward nem jössz le közénk? – hallottam meg Eleazar gondolatait. – „Kíváncsiak vagyunk, mi történik felétek” – tette hozzá. Mivel vendégségben voltam, így inkább szót fogadó kisfiúként emelkedtem fel az ágyról. Észre sem vettem, hogy már rég kivilágosodott odakint.

- Jó reggelt – köszöntem illendőn.
- Mégis meghallottál. Már azt hittem a gondolataid mélyébe süppedtél – próbálta oldani a feszültségem Eleazar mosolyogva.
- Valahogy úgy, de most beszéljünk valami másról – tereltem el a témát más vizekre. - Esme és Carlisle hiányol titeket, jó régen beszéltetek már egymással.
- Nekünk is nagyon hiányoznak – ült le Carmen férje mellé. – Szívesen látott vendégek vagytok. Miért nem jöttök néha át? Nem lakunk olyan messze, és itt a titkunkat is könnyebb megtartani.
- Carlisle beosztása labilisabb, mint egy mérleghinta, és hát nekünk ott van a suli… - soroltam fel az érveket.
- Szerintem ezt halasszuk egy másik időpontra – jött le Tanya a lépcsőn, húgai mögötte siklottak a lépcsőt alig érintve.
- Mit szeretnétek ma csinálni? – kérdezte Eleazar. Biztos volt benne, hogy Tanya már megtervezte a mai napot.
- Egy kiadós túrát vadászattal. Persze csak, ha benne vagytok mindannyian – nézett végig a társaságon.
- Felőlem – rándítottam meg a vállam. – Itt finomabb a hegyi oroszlán vére.
Tanya mosolyogva nézett rám, míg a többiek sorban rábólintottak a tervre.
- Akkor induljunk – csapta össze a kezét Eleazar. Lágyan felsegítette Carment az öléből és megcsókolta a kezét. – Hölgyem, velünk tart ön is?
- Hát lehet egy ilyen úriembernek ellenállni? – szikrázott szemeik között a levegő.
- Ne most enyelegjetek – korholta őket Irina.
- Akkor induljunk fiatalság – mosolygott Carmen Eleazarra vetve egy mindentudó pillantást.

- Hova megyünk? – kérdeztem a szemembe csapódó szélben.
- Mount Denali, ez a környéken a második legnagyobb hegy, közel 6300 méter magas. Szeretni fogod, a környéken van a nemzeti park is. A populáció itt a legnagyobb – nevetett fel könnyeden Tanya és gyorsabb sebességre kapcsolt kecses lábaival.
- Ez nem ér, te jobban ismered a terepet – szaladtam távolodó alakja után. Nem tellett sok időbe mire beértem és megragadtam csípőjénél fogva.
- Még így is több esélyed van – fordult meg és túrt bele rakoncátlan tincseimbe. Elengedtem derekánál és két lépést hátrébb léptem.
- Hát ti? Hova siettetek ennyire? – ért utol Kate.
- Csak felmértük, hogy biztonságos-e a terep – engedtem meg egy villogó mosolyt.
- Én meg hiszek a tündérmesékben – nézett gyanakodva ránk. Beleszagoltam a felélénkülő szélbe, hogy találhassak magamnak egy prédát. Orrlyukaim kitágultak a hirtelen érzett ocsmány bűztől.
- Nézd az arcát, ez nagyon muris – kacagott fel Irina. – Szerintem megérezte a havasi kecskét. Nyugi Edward, az első pillanatban én is így éreztem. Lassan megszokod a fanyar szagot, de nem ajánlom, hogy megkóstold. A szaga „finomabb”, mint a vére. Összeborzongtam az undorító szagtól, ami körülöttünk terjenget.
- Ez szörnyű – fakadtam ki.
- Ha párat szippantasz belőle, egész elviselhető lesz – lépett mellém Carmen megértőn. – A ragadozók sem szeretik annyira, de az ínséges időben az éhség nagy úr. A hegyi oroszlán viszont ínyencségnek tartja a húsát.

Az ötödik szippantásra már nem éreztem az undormányt olyan intenzíven, így tudtam a többi állatra is figyelni.
- Megyünk hegyi oroszlánra vadászni? – nézett rám Tanya. Bólintottam egyet. A levegőből kifogytam és nem volt kedvem újabb hullámban gazdagítani nyelőcsövemet a szörnyűséggel.
- Mi medvét fogunk ma, ugye Irina? – bízott testvére ízlésében Kate.
- Hát persze. Eleazar csatlakoztok hozzánk?
- Most inkább nem. A jó öreg jávorszarvasnál nincs jobb – nyalta meg a száját gondolatban.
- Akkor ezt halasszuk holnapra. Tanya a szokásos helyen várunk titeket alkonyatkor – fogták meg Carmen Eleazar kezét és távolodni kezdtek az ellenkező irányba.
- Ha valami gond akadna, csörgessetek meg – formált egy mobiltelefont kezével Kate.
- Gyere Edward, fogjunk neked egy Pumát – húzott Tanya messze a furcsa illatkombináció elől.

Sziklákon ugráltunk át, a durva kőzeten még a vámpírságomra hagyatkozva is nehézkesen ment a futás.
- Ott van egy – néztem a havasi kecskét evő bestiát. A vére már kifolyt, így nem okozott gondot. Elragadottsággal néztem végig, ahogy cafatokra szakította a növényevő állatkát.
- Mire vársz? – suttogott Tanya értetlenül.
- Mögötte van pár száz métere a nőstény, azt neked hagyom – futottam a hímnek. Nagyot koppant a feje a sziklában, ahogy nekimentem. Hallottam a torkából feltörő morgást. A hátam mögül ugyan olyan sziszegések hatódtak felém, a mancsok dobogása egyenletesen érte a talajt, egyenesen felém összpontosulva.
- Ne! – kiáltott Tanya és nekirontott a másik pumának. Odaléptem a szájából vérző állathoz és egy rántással eltörtem a nyakát. Hívogató vérének nem bírtam ellenállni, jóízűen mártottam bele ütőerébe állkapcsom. Éreztem, ahogy a langyos vér energiával dúsítja fel testemet, a lábujjamig hatolva.
- Minden rendben veled? – fordult meg, azzal nem számolva, hogy Tanya felsőrészéből hiányzik egy darab. A melleit még épp, hogy fedte a falatnyi ruha.
- Persze, csak a pólóm nem bírta - mosolygott bűbájosan. Gyorsan lekaptam tekintetem a csupaszon maradt részekről és visszanéztem az imént megölt pumámra.
- Csak nem zavarba hoztalak? – játszotta a meglepetett.
- Dehogy. Ne adjam oda a kabátom? – néztem vissza rá.
- Nem szükséges, úgy is melegem volt – legyezte magát, mellkasa közben fel-le emelkedett. – Van egy ötletem. Fogadjunk valamiben – tapasztotta be a száját ujjával.
- Miben szeretnél? – mentem bele a játékba.
- Abban, hogy tudok neked olyat mutatni, amitől egy percig lemerevedsz, és nem tudsz megszólalni a gyönyörtől.
- Ilyen még nem fordult velem elő – na, jó, talán egyszer – de ez neked miért lenne jó?
- Mert akkor meg kellene kóstolnod a havasi kecskét – kacagott fel.
- Úgy se tudsz olyat mutatni – húztam gonosz mosolyra számat.
- Meglátjuk. A kérdés csak az, hogy rábólintasz – nyalta meg mutatóujját érzékien.
- Rendben van, de mi lesz veled? Neked mi lesz a büntetésed?
„Megadom a lehetőséget. Azt csinálsz velem, amit csak szeretnél” – beszélt nekem gondolatban. Bár ne mondtam volna semmit – futott át agyamon.
- Még kell várnunk egy kicsit, addig menjünk vadászni – kezdett neki a futásnak…

-.-

- Miért megyünk le a hegyről? – kérdeztem a sötétben. Már jócskán elmúlt alkonyat, és mi még nem értünk vissza a táborhelyünkre. A vadászatunk jól sikerült. Tanya három pumát ölt meg, míg én öttel végeztem.
- Majd meglátod – beszélt titokzatosan. A gondolataiban próbáltam kutakodni, de egy számot dudorászott. Nem mentem sokra, így inkább tovább követtem a lejtőn.
- Mindjárt ott leszünk – futottunk le a hegy lábáig, ahol folytattuk tovább utunkat a fenyvesek között szlalomozva.

- Igen, itt jó lesz – állt meg a tóhoz közel.
- Ez lenne az a hely? – néztem végig a csöndes tavon. Nem láttam benne semmi különlegeset. Magamban már veregettem a vállamat, hogy ez könnyebb volt, mint gondoltam.
- Mindjárt meglátod - susogta kezeit összedörzsölve. – Elég sötét van már ahhoz, hogy előjöjjön.
- Ki? – néztem balra, majd jobbra a tavat kémlelve.
- Inkább mi – kuncogott. - Fordulj meg, és nézz fel az égre.
Követtem az utasítást és lassan felnéztem a hegy felett tündöklő fényre. Csodálattal néztem végig a lassan leszálló vörös ködre. Nem is, ez biztos nem az volt. Próbáltam hozzászólni a látottakhoz, de csak egy „hm” csúszott ki a számon. A látvány teljesen letaglózott, korábban még sosem láttam ilyen szépséget. A vörös foltokban lassanként jelent meg a zöld és a kék szín is.
- Ezt vehetem győzelemnek – simított végig karomon. – Ezt hívják az északi fénynek, Edward – suttogta. - Magával ragadó, ahogy megjelenik és betölti szépségével a tájat. Ilyenkor, márciusban gyakori jelenség, ahogy szeptemberben és októberben is.
- Mesébe illő – mondtam ki, ami elsőnek eszembe jutott. Tanya boldogan mosolygott mellettem és halkan közelebb lépett fülembe suttogva.
- Igen, az. Te pont ilyen hatással vagy rám Edward – egy puszit nyomott arcomra, mire feleszméltem.
- Ezt ne – húzódtam el testétől, fenntartva a köztünk húzódó távolságot.
- Talán nem vagyok neked elég szexi? – komorodott el arca, szemeit búskomoran rám emelte.
- Dehogyis! Egy nagyon gyönyörű teremtés vagy, csupán.. velem van a baj – néztem vissza az égre.
- Idővel belém tudnál szeretni, csak adj egy esélyt – próbálta lefeszegetni magáról pólóját. Kezeit gyorsan összefogtam, mielőtt még őrültséget cselekedne.
- Az érzéseimet nem tudom irányítani, értsd meg kérlek. Én már mást szeretek – mondtam ki meggondolatlanul.
- Azt a cafkát? – tépte ki kezeit markom fogságából. – Akkor miért nem vele vagy? Miért engem szédítesz? – sziszegte dühösen.
- Mert ember és bántanám – emeltem fel a hangom.
- Nem Edward! Te saját magadtól félsz, hogy nem felelnél meg az elvárásainak - nézett velem farkasszemet és elindult az ellenkező irányba.
- Most hová mész? – ragadtam meg karját.
„A többiekhez. Már biztos várnak” – füstölgött magában. Lemaradva követtem, nem akartam még inkább megsérteni…

- Hol voltatok? Már nagyon aggódtunk – kérdezősködött Carmen, amint a táborba értünk. Tanya szó nélkül bement a sátrába, amit a többiek felállítottak a tisztáson.
- Megnéztük az északi fényt és nem figyeltünk az időre, sajnáljuk – próbáltam a legkevesebb részletet felfedni előttük.
- Az innen is gyönyörű szép. Nézd csak, olyan romantikus – álmodozott Irina a fényjátékot nézve.
- Nagyon varázslatos. Nem számít hányszor láttam már, mindig elkápráztat – húzta le a földre kedvesét Eleazar.

Hajnalig figyeltük ülve a fényjátékot, és ez alatt Tanya a közelünkbe se jött. Úgy gondoltam ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
- Bejöhetek – guggoltam le a sátor ajtajánál.
- Menj el – hallatszódott ki Tanya mérges hangja.
- Nem vagy kíváncsi a kecskeevésemre? – mosolyogtam magamban, hogy találtam egy jó indokot, hogy kidugja a fejét a sátorból.
- Most akarsz vadászni? – húzta le a cipzárt és kinézett családjára. – Rendben van, nézzük meg, hogy birkózol meg a feladattal – párolgott el dühe egy pillanat alatt.
- A havasi kecskéről beszéltek? – hitetlenkedett Kate.
- Fogadtunk. Én mindig betartom a szavam – beszéltem könnyeden, de tudtam, hogy rosszul fogok kijönni a helyzetből.
- Ezt egyszer velem is eljátszotta, hidd el Edward ennél szörnyűbb ízt még nem éreztél soha – próbált lebeszélni Irina elhatározásomról.
- Egyszer csak túlélem.
Kételkedtem már én is abban, hogy normális lennék. A szaga kikergetett a világból, erre én még a vérét is ki akarom szívni.
- Elég a trécselésből. Induljunk – lépett ki a sátorból Tanya és beleszaglászott a levegőbe. – Messze van, de aki ennyire gyorsan fut – beszélt lekezelőn. A többiek is észrevehették az élt a hangjában, mert gondolatban rögtön kérdezősködni kezdtek.
„Mi történt köztetek?” – halottam a leghangosabb kétségbeesést Carmentől. Megráztam a fejem, hogy nem fontos.

Nem akartam válaszolni a kérdésekre, ezért vadászatba kezdtem a sziklák felé futva. Hallottam, ahogy követnek, de egyre nagyobb távolságot halmoztam fel velük szemben. Gyorsan szeltem a talpammal a földet, míg észre nem vettem a kecskét. Elrugaszkodva ugrottam rá marjára és térdemmel tartottam a kitörni készülő jószágot. Vaskos nyakára hajtottam fejem, miközben kezeimmel lefogtam a szarvát, hogy ne sérüljek meg. A borjú nagyságú példány hatalmasat rántott karomon, amitől meghúzódott. Idegesen felszisszentem és belemartam nyakába. Nem érdekelt, hogy szörnyű íze van, mi több ez a legundorítóbb vér, amit valaha ittam. Ahogy apadni kezdett a vére, eltartottam magamtól a fejét és fintorogva a földön hagytam az élettelen testet.
„Megérdemelted” – morgott magában Tanya, és futni kezdett a ház felé...

-.-

A napok gyorsan teltek Denaliban. Tanya az ominózus beszélgetésünk óta nem kereste a társaságom. Fölöslegesnek tartottam magyarázkodnom, az csak rontott volna a helyzeten. Általában magányosan ültem az ágyon, vagy a többiekkel beszélgettem a nappaliban. Most már hiányzott az otthonom. Nem azt mondom, hogy itt rossz volt, de mégis csak mindenki otthon érzi magát biztonságban. Irina és Kate sok időt töltött velem. Megmutatták a környező táj szépségeit és még egy kisebb vadászatra is meghívást kaptam. Este viszont mindig egyedül hagytak, ahogy most is. Búslakodva terültem el a bézs huzaton és átadtam magam a magánynak. Lentről hangok hallatszódtak fel, de nem figyeltem rájuk. A telefonom mellettem feküdt, fel akartam hívni Esmet, de letettem róla. Jobb dolga is akad, mint hogy engem próbáljon egésszé gyurmázni. A mobil rezegve mozgott az ágyon. Alice neve tűnt fel a kijelzőn, ami mindig rossz ómen volt.
- Szia Alice, minek köszönhetem hívásodat? – próbáltam barátságos hangot megütni.
- Azonnal haza kell jönnöd, Bella meg akarja ölni magát – hangzott Alice hangja, amiből most kimaradt a jól ismert csilingelés…