Előzetes a 11. fejezetből!

Sziasztok. Mivel most volt egy kis időm írogatni, így gondoltam megleplek titeket egy kis előzetessel. Hátha így beindul majd a komment gyártás is a következő fejezetekhez :) A teljes fejezetet pénteken vagy szombaton rakom fel! Puszil: Tia



- Te! – csattant fel hátam mögött egy női hang. – Hogy képzelted mindezt?
Értetlenül hátrafordultam, hogy szembenézhessek „támadómmal”.
- Hogy képzelted, hogy ilyen gyorsan vezetsz be egy parkolóba? Majdnem nekimentél a kocsim ajtajának. A legújabb modell, garantálom, ha egy karcolás is lenne rajta, megtérítenéd az utolsó pennyig…
- Minek kiabál? Nem vagyunk süketek – vágott közbe Alice, a nő monológját félbeszakítva.
- Ne beszélj vissza, az anyád lehetnék – kelt ki magából a molett nő. – A lányomat majdnem elütötte ez… ez a kis – toporgott előttem feldúlva. Kitágult szemekkel néztem rá. Elismerem hibás voltam, hogy elkalandoztak a gondolataim, de nem sérült meg senki. Akkor meg miért viselkedik így?
- Nem tanították meg, hogy ne mutogasson másokra? – sietett a védelmemre Emmett. Az asszony kezét egy suhintással eltávolította a közelemből. Hatalmas háta eltakarta a nő további bántalmait. Összezavarodva fordultam magamba. Nem volt elég a reggeli beszélgetés most még ez is – morgolódtam magamban. - Úgy hiányzott, mint egy púp a hátamra. Ha kárt is okoznék neki – aminek a közelében sem jártam – akkor van annyi pénzem, hogy kifizessem még a következő szervizét is.

- Végre, hogy elment – engedte ki a gőzt Alice.
- Ezért még jöttök egyel – nézett rám Emmett villogó mosolyával. – Még hogy az izom nem jó semmire! Ez a tank is befogta tőle a száját – röhögött fel hangosan, akár egy medve.
- Hálás vagyok, hogy segítettetek – hunytam le a szemem, és kifújtam a levegőt. Kellett egy kis idő, hogy lenyugodjak. A csengő irritáló hangja viszont senkinek sem kegyelmezett...